Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Az MTA főtitkára szerint az alapítványi rendszer önmagában nem minősíthető

Létrehozva:

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Kollár László szerint inkább azt kellene vizsgálni, miként működnek az új szisztémában a felsőoktatási intézmények.

Nem megkésett az a kilencpontos állásfoglalás, amelyet a Magyar Tudomány Akadémia (MTA) elnöksége kedden fogadott el egyhangúlag az egyetemi modellváltással kapcsolatban – mondta Kollár László, az MTA főtitkára a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában Fiala János vendégeként. „Önmagában azt, hogy alapítványi rendszer van egy egyetem mögött, nem nevezhető sem jónak, sem rossznak. Ezt nem szükséges önmagában minősíteni, mert számos egyetem működik ilyen módon. A döntő inkább az, hogy miként működik” – fogalmazott a főtitkár. Hozzátette: azokon az egyetemeken, ahol megvalósult a modellváltás, több MTA-tag is oktat, ők szintén igennel voksoltak az állásfogallás szavazásán. 

Kollár László szerint az egyetemek minősége a professzorok minőségétől függ. Szerinte éppen emiatt nem mindegy, hogy a későbbiekben a kutatók külföldre mennek dolgozni vagy inkább úgy döntenek, hogy egy megfelelő autonómiával rendelkező hazai iskolában dolgoznak. A főtitkár azt mondta, a legfontosabb, hogy a professzorok, oktatók kiválasztásába a kuratóriumok ne szólhassanak bele. „Ez az egyetem autonóm döntése kell, hogy legyen, ha ez sérül, akkor az autonómia és a működés is sérül” – fogalmazott.

Azt ugyanakkor nem vitatják, hogy helyénvaló, ha több álláspontot képviselnek a kuratóriumi tagok, de „baj, ha ezek közül valaki teljes mértékben dominál és más szempontokat kihagyunk. Ott kell lenni mindenki véleményének”.

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy az akadémián belül elindítanak egy belső vitafórumot, amelyen keresztül szeretnék megismerni a véleményeket. Ezt később a politikai szférával és a közvéleménnyel is megismertetik.

PH

Legnépszerűbb cikkeink