Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán Viktor nem akar kilépni az EU-ból

Létrehozva:

A miniszterelnök szerint jobb nekünk ott.

Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely a Stern című német hírmagazin csütörtöki számában jelent meg arról beszélt, hogy szerinte a magyar történelem vezérfonala a birodalmak elleni küzdelem, és „nem akarjuk már megint feladni a Közép- és Kelet-Európa számára 31 éve kivívott szuverenitásunkat és a jogállamiságot”.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem lép ki az EU-ból a brit példát követve, elmondta, hogy

„jobb nekünk az unióban”,

a Brexit pedig „nagy hiba volt, meg kellett volna akadályozni”. Kifejtette, hogy elsősorban a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományának megőrzését várja az EU-tól.

A miniszterelnök szerint  Magyarországot ma kormányzó erők az „antikommunista jogállami mozgalomból” érkeztek. “Már a helyzetet is abszurdnak tartom, hogy kérdéseket szegeznek nekem a jogállamiságról. (…) 

Én Budapest utcáin harcoltam”

– mondta Orbán Viktor, aki  ezeken túl azt is állította, hogy

  • a kormány „nem szól bele” médiaügyekbe;
  • a Meseország mindenkié című mesekönyv „szexuális propagandát” tartalmaz, ezért azzal szembeni „heves tiltakozás nagyon is indokolt;
  • a menedékkérők „rendes ellátást” kaptak, kifogás csak azzal szemben volt, hogy nem mozoghattak szabadon a befogadóközpontokon kívül.
  • Továbbá szavai soha nem irányulnak a németek ellen, a magyaroknak címezi szavait.

Orbán Viktor minden magyar nevében azt aongozattta, hogy „szeretjük a sokszínűséget a saját kultúránkon belül, de ami kívülről jön, azzal nagyon óvatosak vagyunk, azért is, mert kis ország vagyunk”. Szerinte a magyarok – úgy általában – nem hisznek “a posztkeresztény és posztnemzeti Európában”.   

 

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink