Kiemelt hírek
Kocsis Gergely színművész: Örülök, hogy újra van dolgom
Nem csak a vendéglősök, a színházi emberek is szenvednek. Kocsis Gergely színművész a mindennapjairól mesélt a Keljfeljancsiban.
Fiala János műsorában ma reggel Kocsis Gergely Jászai Mari-díjas színművésszel, a Katona József Színház társulatának tagjával beszélgetett a mindennapokról, a családjáról és szóba kerül a fizetése, sőt még a tavaly március óta tartó „plafon nézegetés” is.
Kocsisról kiderült, 46 éves, a pandémia előtt rengeteget dolgozott, családos ember. Feleségével és két kisfiával egy kertes házban él, van a családnak egy ivartalanított – egyébként nőstény – macskája is.
A színész elmondta, tavaly március óta teljesen megváltozott az élete. Arra a kérdésre, hogy mit csinált a pandémia alatt, azt válaszolta
„fekszem egy kanapén nézem a plafont és ismételgetem magának, hogy jah de tehetséges vagyok”
– mondta Kocsis viccesen.
Hozzátette, számára nem okozott olyan nagy financiális problémát a pandémia és a színház bezárás, mint más szabadúszó kollégáinak. Neki ugyanis van fix jövedelme,
„nem cseréltem fel a szalámit párizsira”
– mondta.
Kifejtette, hogy természetesen többet keresett korábban, mikor voltak előadások, de most sem panaszkodik, Felesége fizetésével együtt még mindig rendben el tudják tartani magukat.
Kiemelte, hogy a pandémia alatt sok ideje volt – talán túl sok is – hobbikertész lett és sokkal jobban megismerte két kisfiát, akik egy időben rácsodálkoztak, hogy miért tud az édesapjuk este 6 óra után is otthon lenni a hétköznapokban.
Hozzátette, az elmúlt két hétben ismét tud dolgozni, hiszen főszerepet kapott a Tárnoki Márk rendezte Szavalóverseny című darabban, amit jelenleg próbálnak. Mint mondta a színházban most átálltak a streaming szolgáltatásra, jelenleg többet forgatnak, aminek ő már nagyon örül, hiszen november óta unatkozott, de az elmúlt két hétben végre ismét van dolga.
A színművész elmondta, közel járt a depresszióhoz az elmúlt időszakban, mégis szerencsésnek mondhatja magát, mert nem veszítette el teljesen a jövedelmét, és családja is támogatta a bajban, házassága sem sínylette meg az összezártságot.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója