Nagyvilág
Meghalt Sir Tom Moore
Századik életévében elhunyt Tom Moore korábbi százados, aki a koronavírus-járvány alatt azzal vált ismerté, hogy mintegy 33 millió fontot gyűjtött a brit egészségügyben dolgozóknak.
Meghalt Sir Tom Moore, a brit hadsereg száz éves veteránja, aki azzal vált igazán híressé, hogy közel 33 millió fontot gyűjtött az angol állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára a koronavírus-járvány elleni küzdelem segítésére. Tom Moore halálhírét a Guardian közölte először, melynek lányai, Hannah és Lucy, közleményben is megerősítették a tragikus hírt.
A “Captain Tom” néven ismertté vált korábbi századost már néhány hete tüdőgyulladással kezelték otthonában, a héten azonban kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Vasárnap légzéssegítő kezelés vált szükségessé.
Tom Moore korábban arra tett fogadalmat, hogy a századik születésnapja előtt százszor körbe fogja sétálni a kertjét, ennek fejében azt kérte, hogy aki teheti, adományokkal támogassa az egészségügyben dolgozók erőfeszítését. Kezdetben az volt a célkitűzése, hogy ezer fontot gyűjtsön az NHS-t támogató jótékonysági alap számára, végül 32,8 millió font, több mint 13 milliárd forint lett a gyűjtés vége.
— Captain Tom Moore (@captaintommoore) February 2, 2021
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban