Connect with us
Nemzeti konzultáció

Nagyvilág

Három exelnök videón köszöntötte Bident

Létrehozva:

Obama, Clinton és Bush egy dologban biztosan egyetért.

Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton korábbi amerikai elnökök közös videóüzenetben kívántak sok sikert Joe Bidennek, az Egyesült Államok 46. elnökének beiktatása alkalmából.

“A tény, hogy mi hárman itt állunk, és a békés hatalomátadásról beszélünk, országunk intézményeinek integritását igazolja” – mondta Bush a helyi idő szerint szerdán nyilvánosságra hozott felvételen. “Az ön sikere országunk sikere is. Isten áldja önt” – tette hozzá a 74 éves republikánus politikus.

“Azon vagyunk, hogy visszatérjünk a normalitáshoz, miközben a normálishoz semmiben sem hasonlító kihívásokkal kell megbirkóznunk” – húzta alá a demokrata Clinton. “Emellett pedig azt kell tennünk, amiben a legjobbak vagyunk, azaz tökéletesítenünk kell szövetségünket” – tette hozzá.

“Nem csak azokat kell meghallgatnunk, akikkel egyetértünk, hanem azokat is, akikkel nem” – emelte ki az 59 éves Obama. “Lehet, hogy komoly nézeteltéréseink vannak, mégis képesnek kell lennünk a másik emberi mivoltának tiszteletben tartására. Amerikaiként több közös van bennünk, mint ami elválaszt minket” – jegyezte meg.

Biden beiktatási beszédének központi témája az ország egysége és a megbékélés volt. A ceremónián Clinton, Obama és Bush is megjelent, viszont nem ment el a leköszönő Donald Trump. Ő az első amerikai elnök 1869 óta, aki nem vett részt utódja beiktatásán. Trump alelnöke, Mike Pence ott volt a beiktatáson. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink