Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Menczer: Egész Európában kevés a vakcina

Létrehozva:

Kép forrása: www.kormany.hu

Kevés vakcina van Európában, így Magyarországon is – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás elmondta, még kevesebb vakcina lesz Európában, miután a Pfizer bejelentette, hogy csökkenteni fogja a szállítandó mennyiséget.

A Moderna ugyan továbbra is szállít, de csak kis mennyiségű oltóanyagot, az AstraZeneca engedélyezése pedig „majd valamikor következik”, de ez még hetekbe telhet – tette hozzá.

„Ezért döntött a magyar kormány korábban már úgy, hogy megnéz más forrásokat: Oroszország és Kína jött elsősorban szóba” – fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az orosz és a kínai vakcinákat a magyar szakemberek az egészségügyi protokoll alapján megvizsgálják.

Menczer Tamás hangsúlyozta, a magyar szakemberek világhírűek és képesek önálló döntést hozni, s amikor végére értek a munkának, akkor elmondják a véleményüket a vizsgált vakcinákról. Ha ők azt mondják, hogy a vakcinák rendben vannak, akkor lehet szerződést kötni a gyártókkal, de addig nem – mondta.

Hozzátette, „senki és semmi” nem tiltja, így az Európai Unió sem, hogy a magyar kormány olyan gyártókkal tárgyaljon, amelyekkel Brüsszel nem tárgyal.

Elmondta azt is, információi szerint tizennégy európai ország jelentkezett egy óra alatt a kínai gyártónál azt követően, hogy az „előrehaladott” magyar tárgyalások nyilvánosságra kerültek.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink