Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Irak hivatalosan is csatlakozott a párizsi éghajlatvédelmi egyezményhez

Létrehozva:

Barhám Száleh iraki elnök szerdán kihirdette a parlament döntését, amellyel ratifikálták az ország csatlakozását a párizsi éghajlatvédelmi egyezményhez.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) e második legnagyobb kitermelője öt évvel ezelőtt írta alá az ország csatlakozását, a folyamat azonban csak most zárult le.

„Erre a ratifikálásra azért került sor, hogy szembe lehessen szállni az éghajlatváltozás jelentette fenyegetésekkel, s hogy meg lehessen fékezni a gáz- és szénkibocsátást” – közölte Száleh az elnöki iroda szerdai rövid közleményében.

Irak parlamentje szeptemberben fogadta el (ratifikálta) az ország csatlakozását az egyezményhez, amelyet még 2015-ben írt alá Irak ENSZ-nagykövete. A ratifikáció révén a megállapodás előírásait az ország jogszabályai közé iktatják.

Száleh december végén az ENSZ-ben tartott beszédében arról biztosította hallgatóságát, hogy Irak „új korszakot” készül nyitni, eltökélten támogatja a megújuló energiaforrások és a környezetkímélő technológiák alkalmazását.

Irakot számos hátrányos éghajlati hatás éri, egyebek között a súlyos vízhiány, a sivatagosodás, valamint a rendkívüli hőség, amely nyáron eléri akár a hatvan Celsius-fokot is.

A párizsi klímaegyezmény az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésével, a globális felmelegedéshez való alkalmazkodással, valamint annak pénzügyi következményeivel foglalkozik a 2020-as évtől. A megállapodást 195 ország képviselői tárgyalták a 2015-ös ENSZ klímaváltozási konferencián. A megállapodás céljai között szerepel a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest, majd az erőfeszítések folytatásaként a hőmérséklet emelkedésének 1,5 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink