Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Bodrogi Gyula: „Beleszólni, azt nem szabad!”

Létrehozva:

Bodrogi Gyula most is – természetesen minden óvintézkedést betartva – fáradhatatlanul dolgozik, 86 évesen sem szeretne lassítani. A Nemzet Színésze a Pesti Hírlapnak mesélt a karácsonyról, családjáról, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyéről is.

– Hogy teltek az ünnepek?

– Nem szokott ilyen egyhangú lenni. Most csak ránéztünk december 24-én a naptárra, és odébb piszkáltuk a piros jelölőt, ez mutatta, hogy elérkezett az ünnep napja. De az érzés nem jött vele. Se színház, se baráti, nagycsaládi találkozók. Eltelt, de a tavalyi évben sokakkal kibabrált a vírus. Nem vagyok ezzel egyedül, remélem, hamar lesz megoldás.  

– Úgy tudom, Voith Ágival, az ön előző kedvesével és a párjával rendszeresen találkoznak. Most is összefutnak olykor?

– Hát persze, velük néha együtt ebédelünk. Az ünnepek alatt is találkoztunk. Jókat ettünk, nevettünk. De sajnos az unokáimat is csak egyszer láttam az ünnepek alatt.   

– Törőcsik Marival is tudott találkozni? 

– Dehogy, a vírushelyzet nem engedi, rá különösen vigyáznunk kell! Csak felhívtam telefonon. Már kicsit jobban van. 

– Bevallom, azt gondoltam, hogy könnyű lesz időpontot egyeztetnünk, hiszen a színházak zárva, szinte nincs előadás. De tévedtem, napokig nem tudtunk beszélni, mert színházi darabot forgattak a Nemzeti Színházban. Milyen érzés úgy színpadra állni, hogy a nézőtér üres?

– Finomkodhatnék, de nem teszem. Pokoli. Az elmúlt napokban az Isten ostora című színdarabot vettük fel, Zerkon, az udvari bohóc szerepét játszom. Szeretem ezeket a forgatásokat, mert van dolgom.

– A darab rendezője, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, akit a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének is választottak. Lehet bármilyen megosztottságot érezni a színpadon a kollégák között az SZFE ügye miatt?

– Nem, dehogy! A színpadon a darab a fontos, és hogy a nézők később élvezhessék azt anélkül, hogy éreznének bármilyen feszültséget. Ők azért jönnek majd, hogy kikapcsolódjanak, és bevallom, repesve várom, hogy végre újra megtelhessen a nézőtér. Nélkülük nem működik a színház, mert azt szoktam mondani, hogy ennek a csodálatos szakmának a két legfontosabb alkatrésze a színész és a közönség.

– Azt mondta korábban, hogy jó lett volna a nemzet színészeit is megkérdezni az egyetem átalakításáról. Mit tanácsolt volna?

– Nem kérdeztek meg. Különben is, a színházban olyan, hogy „volna”, nincs. 

– Mit szólt az átalakítás körüli botrányokhoz?  

– Zokogtam, hogy ezt a gyönyörű, pici, színes, humánus csodaszakmát belekeverik a politikába. Én a politikát és a művelőit nagyon tudom tisztelni, becsülni, elismerni vagy épp szidni, de ez egy külön szakma. A kettő nem fér meg egy fedél alatt, és keverednie soha-soha nem szabadna. Egy színész is politizálhat, színházon kívül – és volt is egy-két olyan színészünk, aki csinálta. De általában a színész inkább ne politizáljon, és ha lehet, a politikus ne színészkedjen. Mindenféle politikának távol kell maradnia a színpadtól. Mert a színházba pártpolitika nem fér bele. Az a jó, ha a színház tükröt mutat a mindenkori rendszernek, de beleszólni, azt nem szabad!

– És milyen lehet az a színház, az a színjátszás, amit keresztényi és nemzeti értékrend szerint kellene csinálni? 

– Ezt én, kérem, el sem tudom képzelni!

– De mégis felmerült a keresztényi értékekhez közelítő színjátszás gondolata. Ez mit jelenthet?

– Ezt nem tudom felfogni. Jágót ugyanolyan szenvedéllyel kell játszani, mint Otellót. Nem lehet úgy eljátszani Otellót, hogy a Jágónak legyen igaza, mint ahogy harmadik Richárdot sem úgy, hogy az egy szentéletű jó gyerek.

– Milyen a jó színház ön szerint?

– Az a színház emléket ad. Egy színházi előadás olyan, mint a homokfestészet. Aznap születik és aznap hal meg. Megfestik a művészek gyönyörű szépen, jön a dagály és elmossa, másnap újra kezdik festeni és újra csoda születik, és ez így megy minden nap. Az emberek emlékezetében marad meg, de ha a közönség szívében is megmarad egy kicsit, akkor mi, színészek már tettünk valamit – adtunk. És én nagyon szeretek adni. 

 

Legnépszerűbb cikkeink