Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Kim Dzsong Un: nem teljesültek az előző ötéves terv célkitűzései

Létrehozva:

Szinte egyik szektorban sem teljesültek az előző ötéves gazdasági terv célkitűzései Észak-Koreában – jelentette ki az országot vezető Kim Dzsong Un szerdán a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának megnyitásakor.

Nyitó beszédében a diktátor Észak-Korea önellátási képességének megerősítésére szólított fel, ami szerinte segíthetne leküzdeni a fejlődést akadályozó belső és külső kihívásokat.

“Bár az előző ötéves tervnek már tavaly teljesülnie kellett volna, az eredmények iszonyatosan elmaradtak a célkitűzésektől csaknem minden ágazatban” – mondta.

Kim Dzsong Un kitért az országban hivatalosan nem létező koronavírus-járványra is, és méltatta az észak-koreai óvintézkedéseket.

A mostani ülésen új ötéves tervet készülnek elfogadni, az új körülményekhez igazítva a gazdasági és pártpolitikai stratégiát.

A több napig tartó rendezvényen hírügynökségi beszámolók szerint mintegy hétezren vesznek részt.

Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak, azt 36 év után először rendezték meg. Akkor a Kim Dzsong Un által elővezetett ötéves tervben kilátásba helyezték az energiaellátás javítását, az ipari és a mezőgazdasági termelés növelését.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink