Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Romániában befagyasztják a közalkalmazotti béreket

Létrehozva:

Képünk illusztráció.

A járvány miatt kell ezt tenniük.

Nem csökkentik, de az egységes bértörvény kiértékeléséig befagyasztják a közalkalmazotti béreket Romániában a 2020. decemberi szinten – közölte Florin Citu miniszterelnök hétfőn.

A kormányfő szerint a minimálbér az éves infláció – 1,8 százalékra tehető – mértékénél valamivel nagyobb arányban, mintegy 3,1 százalékkal emelkedik 2021-ben, erről a szerdai ülésén fogad el határozatot a kormány. Hozzátette: ez egy kompromisszumos megoldás, ugyanis a koronavírus-válság által „leginkább sújtott” munkáltatók a hétfői egyeztetésen a minimálbér szinten tartását javasolták, a szakszervezetek pedig 7 százalék körüli minimálbér-emelést próbáltak elérni.

A tervezet szerint a romániai bruttó minimálbér jövőre 70 lejjel, 2300 lejre (171 ezer forint) emelkedik, ami 1386 lejes (103 ezer forint) nettónak felel meg.

Az új kormány 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezi meg a jövő évi költségvetést. Citu szerint ez az érték nem fékezi a gazdaságot, de jelzi az új kormány elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció mellett. Bukarest idén 9,1 százalékos államháztartási hiányra számít, de egyes elemzők szerint a 10 százalékot is elérheti a deficit.

A december 23-án hivatalba lépett bukaresti jobbközép koalíciós kormány hétfői első ülésén a minisztériumok átszervezéséről fogadott el sürgősségi rendeletet. Az eddigi 16 helyett 18 minisztérium lesz, miután külön energiaügyi tárcát hoztak létre, és létrehoztak egy kutatási, innovációs és digitalizációs minisztériumot is, amely a távközlési területet is átveszi a közlekedési tárcától. A sürgősségi rendelet értelmében a két miniszterelnök-helyettes feladatkörét a kormányfő szabja meg.

Romániában az eddig kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közösen alakított kormányt a december 6-i választások után a korábbi liberális pénzügyminiszter, Florin Citu vezetésével.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink