Nagyvilág
Hajnalban érte rakétatámadás Szíriát
Izrael idén több mint harminc légitámadást hajtott végre szíriai célpontok ellen.
Legalább hat Irán-barát fegyveres meghalt egy közép-szíriai célpont elleni izraeli rakétatámadásban – idézi az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központját (OSHD) az MTI.
A szervezet szerint a Hama tartományban péntek hajnalban végrehajtott izraeli támadás lerombolt több, az Irán-barát milicistákhoz tartozó raktárt és rakétagyártó műhelyt.
Előzőleg pénteken a SANA szíriai állami hírügynökség azt jelentette, hogy Izrael a szomszédos Libanonból rakétatámadást intézett a Hama tartománybeli Majszaf település térségében lévő célpont ellen. A hírügynökség katonai forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a szíriai légvédelem elfogta és megsemmisítette az ellenséges rakéták legtöbbjét. A SANA nem közölt részleteket sem veszteségekről, sem a támadás okozta károkról.
Izrael idén több mint harminc légitámadást hajtott végre szíriai célpontok ellen az OSDH szerint.
Az AP felidézte, hogy Maszjaf kiemelt katonai jelentőséggel bír Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai számára, hiszen a tudományos kutatóközpont és egy katonai akadémia mellett az Iránnal szövetséges milíciák is tevékenykednek a térségben.
Izrael már korábban elismerte, hogy több támadást is végrehajtott Szíriában a polgárháború 2011-es kitörése óta, mert stratégiai fenyegetést lát a damaszkuszi vezetéssel szövetséges Irán egyre erősödő befolyásában.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt