Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Irán műholdhordozó rakétát tesztelt, katonai céljaik nincsenek vele

Létrehozva:

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint Irán műholdjai adatokat gyűjtenek az időjárással, a természeti csapásokkal és a mezőgazdasággal kapcsolatban, de semmilyen katonai célt nem szolgálnak.

Irán kedden bejelentette, hogy sikeresen tesztelt egy műholdhordozó rakétát, amelyet Mohamed próféta unokája, Huszein imám lováról neveztek el, Zuldzsánának. A védelmi minisztérium szerint a rakéta akár egy 220 kilogrammos műholdat is pályára tud állítani 500 kilométeres magasságban. A hordozórakéta három fokozatból áll, az első szilárd hajtóanyagú, a többi vegyes – részletezte a tárca. A tesztről felvételeket közölt az IRIB iráni állami hírügynökség, amely azonban nem szolgált részletekkel a helyszínre és a pontos időpontra vonatkozóan.

A dpa német hírügynökség felidézi, hogy Irán 2020 áprilisában felbocsátotta Núr-1 nevű műholdját, amelyet sikeresen pályára állított 425 kilométeres magasságban. Teherán szerint műholdjai adatokat gyűjtenek az időjárással, a természeti csapásokkal és a mezőgazdasággal kapcsolatban, de semmilyen katonai célt nem szolgálnak. Az Egyesült Államok és Izrael azonban attól tart, hogy Irán nagy hatótávolságú rakéták kialakítására használja fel az űrtechnológiát.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink