Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A TEK ébresztette a Budapesten élő nigériai kokaindílert

Létrehozva:

TEK

A VII. kerületi nyomozók térképezték fel egy Budapesten élő nigériai férfi drogbizniszét, aki a rendőrök információi szerint kokaint és más kábítószereket is terített a fővárosban.

A kábítószerkereskedő elfogására és a hozzá köthető három lakás átkutatására az erzsébetvárosi rendőrök 2020. december 16-án összehangolt akciót szerveztek, amiben a TEK is részt vett. A 40 éves nigériai férfit éjjel, egy józsefvárosi lakásában fogták el, a kutatás során a nyomozók több mint fél kiló kábítószergyanús fehér port és növényi származékot foglaltak le. A lefoglalt kábítószerek között akadt olyan kapszula is, melyet tipikusan testüregben és gyomorban csempészéshez használnak a drogfutárok. Az elsődleges szakértői vizsgálat kimutatta, hogy a kapszula kokainnal volt megtöltve, az eljárásban lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke pedig közel 8 millió forint.

A díler másik lakásáról a rendőrök egy magát kolumbiainak valló férfit állítottak elő. Kiderült, hogy illegálisan tartózkodik Magyarország területén, a román rendőrök pedig közokirat-hamisítás miatt folytatnak eljárást ellene, mivel korábban egy hamis francia irattal próbálta meg átlépni a határt. A férfit a rendőrök az idegenrendészeti eljárást lefolytató Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak adták át, írja a police.hu.

A nyomozók a 40 éves nigériai férfit kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették.

Legnépszerűbb cikkeink