Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

A kormánypártok leszavazták a lex Szijjártót

Létrehozva:

Szél Bernadett szeptemberben nyújtotta be a javaslatot.

Hétfőn került az országgyűlés igazságügyi bizottsága elé Szél Bernadett független parlamenti képviselő javaslata, amely alapján a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozók öt évre kizárnák magukat a közbeszerzésekből. Az Átlátszó azt írja,  már azt sem volt egyszerű elérni, hogy a javaslatot egyáltalán tárgyalják, kedden pedig kiderült, elfogadni lehetetlenség – írja a 24.hu.

Szél Bernadett azt is szerette volna elérni, hogy a képviselőknek legyen kötelező feltüntetniük minden, az alap tiszteletdíj negyedét meghaladó értékű ajándékot vagyonnyilatkozatukban.

Az Átlátszó nyáron fotózta le Szijjártó Péter külügyminisztert, amint Szíjj László építőipari nagyvállalkozó luxusjachtján nyaralt. Az eset nagy port kavart, még feljelentés is született az ügyben. A Legfőbb Ügyészség azonban arra jutott, hogy Szijjártó nem követett el bűncselekményt.

Ezek után Szél Bernadett szeptemberben nyújtotta be javaslatát, és több hónapig tartott, mire a lex Szijjártó eljutott odáig, hogy egyáltalán tárgyaljon róla az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága, ahol most a Fidesz leszavazta Szél javaslatát – írja az Átlátszó, hozzátéve, a leszavazás azt jelenti, hogy magánügy maradhat a luxusjachtos nyaralás.

 

Legnépszerűbb cikkeink