Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A magyarok többsége nem dől be a Fidesz botránymagyarázatának

Létrehozva:

Kétharmados fölényben vannak azok, akik szerint a Szájer-féle buli az volt, ami: kábítószeres szexorgia.

A magyar társadalom nem tette magáévá a kormánypárti narratívát Szájer József botrányával kapcsolatban – írja az Euronews a csatorna megbízásából készült felmérés alapján.

Az Opinio közvéleménykutató alkalmazáson keresztül 1320 fős mintán készült reprezentatív felmérésből kiderül, hogy az emberek több mint kétharmada drogfogyasztással egybekötött szexorgiaként tekint a történtekre, a kormánypárti médiumok és Szájer által használt „házibuli” kifejezést mindössze két százalék véli a legpontosabbnak.

A korlátozások megszegését az idősebb, 55 év feletti korosztály jelölte meg az összes korosztály közül a legnagyobb arányban válaszként, ott a legalacsonyabb a szexorgia válasz aránya, de így is 50 százalék feletti.

A válaszadók jelentős többsége hallott az ügyről. A legnagyobb arányban a diplomások tájékozottak (91 %), valamint az 50 évesnél idősebbek (83 %) illetve a férfiak (82%).

A megkérdezettek csupán 5 százaléka ért egyet azzal a közmédiában is megjelent nézőponttal, hogy Szájer József elsődleges hibája a karanténkorlátozások megszegése volt. 65 százalék viszont úgy érzi, az a leginkább kifogásolható, hogy a politikus az alaptörvény egyik szerzőjeként az abban foglalt értékekkel ellentétesen cselekedett. A válaszadók korával nőtt azok arány, akik ezt érzik a legsúlyosabb bűnnek a volt EP-képviselőtől. A legfiatalabbak egyötöde szerint a drogbirtoklás a leginkább kifogásolható.Egyedül a 15-19 éves korosztály válaszadói és a 8 általánost végzők közt volt nagyobb azok aránya, akik nem hallottak a botrányról.

A felmérés további részletei az Euronews cikkében.

 

 

Legnépszerűbb cikkeink