Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Kutyával ment a kocsmába, verekedés lett belőle

Létrehozva:

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki februárban egy kiskunhalasi kocsmában úgy megverte az egyik ismerősét, hogy a sértett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett alkalmi ismerősök voltak, időnként összetalálkoztak egy kiskunhalasi sörözőben, ahová mindketten bejáratosak voltak. Korábban előfordult már, hogy összeszólalkoztak, de verekedés nem történt.

A vádlott február 29-én kutyasétáltatás közben ismét betért a kocsmába, ahol a sértett más vendégekkel együtt már ott volt. Egy idő után a vádlott és a sértett vitatkozni kezdtek. A konfliktus oka az volt, hogy a sértett kifogásolta, hogy a vádlott behozta a kutyáját a kocsmába és ott fegyelmezte.

A vita közben dulakodtak, kölcsönösen lökdösték egymást, majd a vádlott ököllel megütötte a sértettet a felsőtestén, amitől a férfi elesett. Miután feltápászkodott, a vádlott újból, nagy erővel, ököllel megütötte a sértett arcát, amitől az ismerős hanyatt esett, fejének hátsó része a kocsma kövezetéhez csapódott és elvesztette az eszméletét.

Ezután érkezett a vádlott élettársa, aki azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították az eszméletlen férfit. A sértett a bántalmazás miatt életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

A vádlott szabadlábon várja a tárgyalást, őt a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Legnépszerűbb cikkeink