Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Pálinkáért indult, verekedésre ért haza

Létrehozva:

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi és egy 32 éves nő ellen garázdaság vétsége miatt. 

A vádirat szerint július közepén emődi rokonaik lakásában születésnapot ünnepeltek italozással, azonban elfogyott a pálinka, ezért a vádlott férfi elment vásárolni. Időközben azonban a vádlott nő a vendéglátó családból a feleséggel – aki egyébként vádlott-társának az édestestvére – összeveszett. A vádlott férfi erre a vitára érkezett haza, mire a nők az utcán folytatták tovább a veszekedést, és a vádlott nő két alkalommal hasba rúgta a házigazda feleségét, valamint mellkason ütötte. Ebbe a férfi vádlott is beavatkozott, és a saját testvérét, a sértett nőt ő is megütötte a mellkasán, és elszakította a pólóját.

A további bántalmazásnak a férj vetett véget, mivel közéjük állt. A sértett nő bejelentése folytán helyszíni rendőri intézkedés történt – írja a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleménye.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.

 

Legnépszerűbb cikkeink