Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Szájer ügy: megtiltották a kormányoldali politikusoknak, hogy nyilatkozzanak  

Létrehozva:

Nyilatkozatstop van a lemondott EP-képviselő rendőrségi ügyéről.

Információink szerint a kormányzat tagjainak megtiltják, hogy Szájer József ügyéről nyilatkozzanak. Kormányközeli forrásunk megerősítette, hogy központi utasítás értelmében minden, az üggyel kapcsolatos megkeresést vissza kell utasítaniuk. 

A Fidesz, amelynek Szájer alapító tagja, és a KDNP az elmúlt hónapokban látványosan nekiment az LMBTQ-közösségnek. Méltatták Dúró Dóra könyvdarálást, gyakorlatilag ellehetetlenítették a meleg párok örökbefogadását, illetve demonstratíve Alaptörvénybe írták, hogy “az apa férfi, az anya nő”. 

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője hétfőn mondott le váratlanul mandátumáról. Ma kiderült, hogy a képviselőt pénteken, egy brüsszeli melegbárban tartott orgián vonták intézkedés alá a rendőrök, miután a parti résztvevői megszegték a járványügyi szabályokat. Sajtóhírek szerint az EP-képviselőt ereszcsatornán történő menekülés közben állították meg a rendőrök.

A helyszínen kábítószert is találtak, Szájer József kiadott közleményében azonban tagadta, hogy ő maga fogyasztott volna belőle. Ugyanebben a közleményben viszont elismeri, hogy részt vett a szexpartin és a rendőrök is igazoltatták, mentelmi jogára hivatkozva elhagyhatta a helyszínt, a rendőrök vitték haza.

Legnépszerűbb cikkeink