Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Hadházy leellenőrizte, hogy a 3-as metró szerelvényei újak, vagy felújított régiek

Létrehozva:

Fotó: Hadházy Ákos / Facebook

„Az elcsalt metróbeszerzés miatt Tarlós Istvánnak nem budapesti díszpolgárság, hanem börtönbüntetés járna” – írja Hadházy Ákos közösségi oldalán.

A politikus csütörtök reggel bement a BKV Kőér utcai telepére, mert arra volt kíváncsi, hogy a hármas metró szerelvényei újak, vagy felújított régiek.

„A szakemberek 15 perc alatt teljesen világossá tették, hogy a régi szerelvényekből csak az ütközők maradtak meg, ha ugyan. Ugyan a vonatok automata vezérlőrendszerének (AVR) áramkörei is a régiek, de egyrészt ez néhány doboz, amit ki sem vittek az országból és a hozzá tartozó relék már teljesen újak” – írja Hadházy. A főváros által megbízott ügyvédi iroda január óta zajló vizsgálata megállapította, hogy szó sem volt felújításról, ezek vadonatúj (bár sok tekintetben elavult) szerelvények voltak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy rengeteg műszaki gond van a vonatokkal. A látogatás során a BKV szakemberei elmondták, hogy az oroszok azért nagyon készségesen igyekeznek javítani a hibákat, írja a képviselő.

„Arról az apróságról meg ne is beszéljünk, hogy ha valójában új szerelvények jöttek, de réginek hazudták azokat, akkor nem kellett volna-e vámot fizetni. Kíváncsian várom, hogy a megítélt,de még át nem adott díszpolgárságot ezek után visszavonják-e Tarlóstól, aki miatt még évtizedekig elavult, ráadásul légkondi nélküli szerelvényeken utaznak majd utasok milliói úgy, hogy összességében az ügylet valószínűleg semmivel sem lett olcsóbb, mint ha új vonatokat vettünk volna” – írja Hadházy.

Legnépszerűbb cikkeink