Nagyvilág
1 millió ember személyes adatait osztotta meg egy biztosítócég
Svédország legnagyobb biztosítója, a Folksam véletlenül egymillió ügyfele személyes adatát osztotta meg olyan internetes cégekkel és szoftverfejlesztőkkel, mint a Facebook, Google, Microsoft és a LinkedIn.
A mintegy tízmillió lakosú skandináv ország háztartásainak közel felét a Folksam biztosítja.
„Nagyon komolyan vesszük a történteket. Haladéktalanul megállítottuk a személyes adatok megosztását, és kértük ezeknek az információknak a törlését” – jelentette ki Jens Wikström, a Folksam marketingigazgatója.
A többi között az ügyfelek társadalombiztosítási azonosító jelét osztották meg, amelyet az emberek Svédországban széles körben használnak egyéb tevékenységekhez is, így például banki ügyintézéshez. Emellett olyan adatok is kiszivárogtak például, hogy ki vásárolt terhességi biztosítást magának.
Az incidenst jelentették a svéd adatvédelmi hatóságnak, amely egyelőre még nem döntött vizsgálat indításáról az ügyben.
A Folksam szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a kiszivárgott információt egy harmadik fél „rendeltetésellenes módon felhasználta volna”.
„Ilyesminek nem szabadna megtörténnie, és keményen dolgozunk, hogy ez sose fordulhasson elő többé” – tette hozzá Wikström.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt