Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az Iszlám Állam jelentkezett a bécsi merénylet elkövetőjeként

Létrehozva:

A szervezet szócsövének számító Aamák nevű „hírügynöksége” közleményében adták ezt hírül, amelyet a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson tettek közzé.

A terrorszervezet szerint a támadást „a kalifátus egyik katonája” hajtotta végre késsel és lőfegyverekkel mielőtt a hatóságok végeztek volna vele.

Hétfőn este az osztrák hatóságok által Kujtim Fejzulai néven azonosított – albán gyökerekkel rendelkező – merénylő négy embert – köztük egy német nőt – ölt meg, huszonkettőt megsebesített Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében.

A Bécsben született támadó büntetett előéletű volt. 2019 áprilisában 22 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez. Az osztrák belügyminisztérium szerint kétségkívül az Iszlám Állam híve volt.

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter kedden este közölte, hogy vizsgálati őrizetbe helyezték a terrortámadással összefüggésben elfogott tizennégy gyanúsítottat.

Az észak-macedón rendőrség időközben arról számolt be, hogy három személy akinek köze volt a terrortámadáshoz, osztrák-észak-macedón kettős állampolgár. Mindhárman Ausztriában születtek – tette hozzá a rendvédelmi hatóság, amely csak nevük kezdőbetűi alapján azonosította őket.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink