Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Országos tiszti főorvos: a 833 elhunytból 52-nek semmilyen társbetegsége nem volt

Létrehozva:

Egy 21 éves nő is meghalt, de a tiszti főorvos szerint az orvosok nem gondolják, hogy a koronavírusba halt volna bele.

A koronavírus-fertőzésben elhunytak számának növekedésére és átlagéletkorának csökkenésére hívta fel a figyelmet az országos tiszti főorvos a pandémia elleni védekezésért felelős Operatív Törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Nő a halálesetek száma. A járvány kezdetétől október 4-éig 833 ember halt meg a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben. A legtöbb haláleset április 13. és 19. között történt, akkor 90-en hunytak el – mondta Müller Cecília.

Az elmúlt hetekben tíz körülire nőtt a napi halálozások száma. A múlt héten az elhunytak száma naponta hat és 16 között volt. A 36. héten tízen, a 39. héten 65-en, a 40. héten 76-an haltak meg – fűzte hozzá. Az elhunytak átlagéletkora a pandémia kezdete óta 76,4, a 40. héten 72,6 év volt. A legfiatalabb elhunyt a 40. hétig 30 éves, a legidősebb 103 volt – mondta Müller Cecília. Közölte, hogy az elhunytak átlagéletkora egyértelműen, bár minimálisan csökken. Arányuk Budapesten a legmagasabb, ahol a legtöbb fertőzöttet is regisztrálták – tette hozzá.

Az országos tiszti főorvos beszámolt arról, hogy az eddig elhunyt 833 ember közül 52-nek nem volt társbetegsége, csak a koronavírus-fertőzés; hetven év felett a nők, alatta a férfiak halálozási aránya magasabb. Elmondta: kedden elhunyt egy 21 éves nő, akinek pozitív lett a koronavírustesztje, a szakemberek azonban nem gondolják, hogy a fertőzésbe halt bele. A nő egy gyors, tragikus lefolyású betegségben veszítette életét – tette hozzá.

Magyarországon minden olyan halálesetet feltüntetnek a koronavírus statisztikájában, amikor laboratórium által igazoltan fertőzött ember veszítette életét – mutatott rá Müller Cecília. A nyers halálozási arányszám – amely azt mutatja, hogy az összes pozitív eset közül hányan haltak meg – 2,6 százalék.

„Magyarországon egyelőre nem mértünk többlethalálozást a pandémia miatt” – jelentette ki Müller, aki kérdésre válaszolva elmondta: a járványügyi adatok indokolják, hogy további laboratóriumok is bekapcsolódjanak a tesztelésbe. Voltak olyan kórházi laborok, amelyek csak a saját betegeik vizsgálatát végezték, ők kibővítik a vizsgálati körüket – mondta Müller Cecília. Hozzáfűzte: kedden újabb két labort jelöltek ki, és folyamatban van egy nagy kapacitású laboratórium bevonása is a vizsgálatokba.

A sajtótájékoztatón Kiss Róbert alezredes szólt arról is, hogy kedden 23 órától megváltoztak a Magyarországról Romániába belépés szabályai, 14 napos karantént írtak elő az országba érkezőknek. A rendelkezés nem vonatkozik az ingázókra, a nemzetközi teherforgalomra, valamint a gazdasági célú beutazásra, továbbá azokra, akik csak 72 órát tartózkodnak Romániában és van egy 48 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztjük. A karantén feloldását 10 nap után lehet kérni.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink