Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Müller Cecília bízik a józan észben

Létrehozva:

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak megjelenése miatt a szervezetnek többlet-antigénhatásra van szüksége.

Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. A már jól ismert kórházi és az újonnan nyitott oltópontokon reggel 7 és 19 óra között, regisztráció és időpontfoglalás nélkül is várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást – jelentette az MTI.

A tisztifőorvos úgy fogalmazott: „nagyon bizakodó vagyok és az is szeretnék maradni, hiszen az emberek már a saját szemükkel is láthatják, hogy a védőoltás a legalapvetőbb védelmi eszköz a koronavírus-járvány leküzdésében. Bizakodó vagyok, hogy a józan ész felülkerekedik az aggodalmak, a tévhitek és a dezinformációk fölött” – hangsúlyozta.

Az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be. Mivel a vakcinákat az eredeti, vuhani változatra fejlesztették ki, ezért szükséges a variánsok miatt megerősítő oltást is felvenni – magyarázta, egyúttal mindenkit a harmadik oltás felvételére buzdított, aki már legalább négy hónappal ezelőtt megkapta a második dózist.

Magyarországon is azt látják, hogy valamennyi vakcina esetében 4-6 hónappal a második oltás után csökken a szervezet immunválasza. Ez a sejtes immunitásra és az ellenanyagszintre egyaránt igaz. A vírus megváltozása miatt többlet antigénhatásra van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy a védelmi szintet az első két oltás által biztosított 80-90 százalékos szintre emelje – tette hozzá. 

Müller Cecília arra figyelmeztetett: egy makkegészséges fiatalnak sincs semmilyen garanciája arra, hogy megfertőződése esetén nála nem súlyosan zajlik a betegség. Ezért kell a védelem – mondta.

Hétfő reggeli beszámolók szerint több budapesti kórház előtt hatalmas sorokban várakozott oltásra a tömeg.

Legnépszerűbb cikkeink