Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Megduplázódott a zöld rendszámos autók száma Magyarországon

Létrehozva:

Másfél év alatt megduplázódott a zöld rendszámos autók száma Magyarországon – hangzott el hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Gablini Gábor, a Gépjárműkereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke a műsorban elmondta, a növekedésbe mind az elektromos és mind a hibrid autók beleszámítanak.

Ugyanakkor ma már világos, hogy nem minden hibrid autó felel meg a környezetvédelmi előírásoknak, így a jövőben változhatnak a zöld rendszám kiadásának feltételei.

A GÉMOSZ elnöke elmondta, a kormány 2016-ban – a régióban elsőként – döntött úgy, hogy az elektromos autók vásárlását támogatja, a később finomított program olyan nagy siker lett, hogy rövid idő alatt kimerült az erre szánt ötmilliárd forintos keret.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter múlt csütörtökön Zalaegerszegen azt közölte, az ötmilliárdos keret alig negyed óra alatt merült ki, ezért további 800 millió forinttal kiegészítették, de az igényeket látva újabb hasonló támogatási programot is terveznek.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink