Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Koronavírus – Több mint 200 ENSZ-munkatárs kapta el a vírust Szíriában

Létrehozva:

Az ENSZ több mint kétszáz munkatársa fertőződött meg az új típusú koronavírussal Szíriában – közölte a Reuters hírügynökség a világszervezet egyik belső körlevelére hivatkozva vasárnap.

Imran Riza, az ENSZ helyi humanitárius koordinátora múlt keddi üzenetében számolt be arról, hogy a világszervezet egy megállapodást véglegesít egy egészségügyi intézményről, amelyben a koronavírussal fertőzötteket kezelnék Szíriában.

„Több mint kétszáz esetet jelentettek az ENSZ dolgozóinak sorában, akik közül többeket kórházban kezelnek, hármukat pedig evakuálni kellett egészségügyi okok miatt” – áll a levélben, amelyet az ENSZ egyik fertőzött alkalmazottja szivárogtatott ki a Reutersnak.

Hivatalos adatok szerint Szíriában a vírus március 23-ai megjelenése óta 3171 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 134-en hunytak el a kórban.

Humanitárius és egészségügyi dolgozók ugyanakkor attól tartanak, hogy a fertőzöttek valós száma jóval magasabb lehet, így a segélyezést végző tucatnyi ENSZ-ügynökséggel együttműködő civil szervezetek soraiban is. Szerintük a damaszkuszi vezetés igyekszik elleplezni a tényleges adatokat. A szíriai hatóságok tagadják ezt, bár elismerik, hogy a tesztelés korlátozott.

Riza szerint tízszeresére nőtt a fertőzöttek száma Szíriában az utóbbi két hónapban.

„Szíriában a járványügyi helyzet jelentősen megváltozott” – hangsúlyozta az ENSZ koordinátora.

A segélyszervezetek alkalmazottai szerint az utóbbi hetekben számos orvos és egészségügyi dolgozó hunyt el a kórban.

Szemtanúk és temetői alkalmazottak szerint július óta háromszor annyi halottat búcsúztatnak a fővárostól, Damaszkusztól délre található egyik temetőben, amelynek térségében található a legfőbb járványgóc az országban.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink