Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Sikerült Musk kísérlete, működik a malac agyába ültetett mikrocsip

Létrehozva:

A Neuralink nagy lépést tett az emberi agy és a számítógép összekötése felé.

Elon Musk legújabb videójában egy Gertrúd nevű malacot mutatott be, aminek egy érme méretű számítógépet ültetett az agyába. Musk régóta szeretné az emberi agyat összekötni egy számítógéppel, és ehhez nagy lépés volt az állatkísérlet. Az állat agyában lévő processzor vezeték nélküli jeleket küld, ami egy képernyőn jelzi az agyi aktivitását, miközben ételt keres. A Gertrúd agyában lévő eszköz egy, már tavaly elkészült mikrocsip egyszerűsített, kisebb változata.

A milliárdos vállalkozó Neuralink nevű start-up cége előző évben kezdte el az emberkísérleteket. Ha sikerrel jár, akkor az emberek a gondolataikkal képesek lesznek irányítani a telefonjaikat, számítógépeiket. Musk szerint az ilyen mikrocsipek segíthetnek visszaszorítani a demenciát, a Parkinson-kórt, és a gerincvelő sérüléseinek is jót tehetnek.

Musk hosszútávú célja, hogy szembeszálljon a mesterséges intelligenciával, ami szerinte akkora hatalmat kaphat, hogy elpusztíthatja az emberiséget – idézi a vállalkozó szavait a BBC.

Legnépszerűbb cikkeink