Magyarország
Koronavírusos lett egy színész, fertőtlenítik a Vígszínházat
A Pál utcai fiúk című darab egyik színésze az érintett, de tünetmentes.
Augusztus 21-én A Pál utcai fiúk című előadással indult volna a Vígszínház 2020/21-es jubileumi évada, azonban egy, az előadásban szereplő tünetmentes fiatal művész a tesztelés során pozitív mintát adott. Emiatt elrendelték a Vígszínház épületének fertőtlenítését – írja a Fidelio.
A nézők eldönthetik, hogy megfelel-e nekik az előadások új időpontja: átcserélhetik a jegyeket, vagy visszakérhetik a az árát.
A protokollnak megfelelően vasárnap a színház épületében az összes olyan területet fertőtlenítették hidegködképző berendezéssel, ahol fennállhat a fertőzés veszélye, így a színpadokat, nézőteret, színészbüfét, öltözőket, mosdókat, folyosókat, irodákat is.
A színház saját takarító személyzete emellett továbbra is folyamatosan fertőtleníti a helyiségeket és az érintésnek kitett felületeket, így a korlátokat, kilincseket, kapcsolókat is.
Az illetékes hatóságok múlt heti döntése alapján a munkatársak és a közönség egészségének védelmében a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat elhalasztották, és későbbi időpontban tartják meg azokat.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években