Magyarország
Megemelik a csecsemőgondozási díj összegét
Összességében több mint egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel emelkedik 2021 júliusától a hat hónapon át járó csecsemőgondozási díj (csed) – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára szombaton.
Sölch Gellért egy kóspallagi hagyományőrző és kulturális rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány időben meghozott intézkedései nyomán a helyi közösségek összefogása és egymás segítése adott erőt, hogy sikerrel vegyük az első akadályt a koronavírus-járvány idején.
Hozzátette: Magyarország olyan erővel rendelkezik, amellyel sikeres nemzet lehet a 21. században, a harmadik évezredben is. Az a szabadság és szuverenitás kellett ahhoz, hogy a kormány időben hozhasson meg intézkedéseket, amelyet még Szent István király államszervező munkája eredményeként, rengeteg áldozattal őriztek meg őseink – fogalmazott.
A helyettes államtitkár kijelentette: a kormány számára a legfontosabb útjelző a család, ezért minden döntésénél a családokat tartja szem előtt. Harminchárom olyan állami támogatás működik, amely a családokat segíti, az ingyenes tankönyvektől és a támogatott gyermekétkeztetéstől a családi adókedvezményen át a családok otthonteremtési támogatásáig – sorolta. Hozzátette, hogy a családok támogatásából a kormány a járvány alatt sem engedett, sőt még a bővítésükről is döntött, ezért emelkedik jövő júliustól a csed.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Kiemelt hírek2023.09.19. 1:31
IDEA: Már a biztos szavazók körében is csökken a Fidesz támogatottsága
-
Magyarország2023.09.11. 11:17
Őrsi Gergely immár második alkalommal is vitába keveredett egy ismert művésszel
-
Nagyvilág2023.09.11. 11:01
Huszonkét éve dőltek le az ikertornyok