Magyarország
Jelentősen emelt fizetést kapnak az orvosok
Egy kezdő orvos bére 255 ezerről 481 ezerre, egy 26 éve dolgozóé 529 ezerről 1,2 millióra emelkedett.
Ezekben a napokban érkezik meg az orvosok számlájára a megemelt bér; a mostani emelés egy több évig tartó átfogó, béremelési program első állomása – közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium.
Mint írják: az orvosok bére két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik, ami egyben a hálapénz kivezetésére is megoldást jelent.
Januártól egy kezdő rezidens eddigi 255 ezer forintos keresete 481 ezerre emelkedett, 2023-ban pedig már 687 ezer forintra nő. Egy 26 éves jogviszonnyal rendelkező orvos a tavalyi 529 ezer forint helyett ezentúl 1 millió 256 ezer forintot kap, 2023-ban pedig már 1 millió 794 ezer forint lesz a fizetése. A gyakorlati időt figyelembe vevő orvosi béremelés érinti valamennyi alkalmazottként dolgozó orvost, szakorvost, fogorvost, és gyógyszerészt.
A tárca emlékeztetett, a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozókat, a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban zajlott, és idén, elfogadva a Magyar Orvosi Kamara javaslatát, „minden idők legnagyobb orvosibér-emelését” hajtják végre.
Közölték azt is, hogy az ápolóknál is jelentős béremelési program zajlik. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, amennyit 2016 előtt keresett. Az elmúlt négy évben minden évben emelkedett az ápolók bére, tavaly kétszer is volt béremelés: 2020. januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bruttó bére. Az ápolói béremelési program következő állomása 2022. januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik a bérük. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt