Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

A szakszervezet döntési jogot követel a iskolaigazgatóknak

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

A hatodik évfolyam fölött nem lehet tanügyi intézkedéseket elrendelni még akkor sem, ha egy vagy több tanuló, pedagógus megbetegszik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egy levélben gyakorlatilag megtiltotta, hogy egyes osztályok vagy intézmények digitális munkarendre álljanak át azokon az évfolyamokon, ahol már a diákok számára is elérhető a védőoltás.

„Na most nézze meg! És ne menjen fel az emberben a pumpa!” – mutatja a levelet olvasónk, aki nem mellesleg iskolaigazgató, hozzátéve, hogy már most gondok vannak, mert sok gyerek betegedett le, igaz, nem mind covidosak, de ezt nem tudhatjuk biztosan.

„Akinek van pénze, kifizeti a tesztet, és pozitív, az betelefonál, hogy jelentse. Akinek nincs pénze, az találgatja, hogy sima vírust vitt haza a gyerek, vagy mi baja lehet. Ha szerencséje van, nem Covid. De mi is úgy kezdtük a tanévet, hogy két pedagógusunk covidos volt” – mondja az igazgató. Ömlik a panasz a tanácstalan és elkeseredett intézményvezetőből. Nem tudja, mit tegyen: szegje meg a rendelkezéseket, vagy védje meg a gyerekeket?

 

Aggódnak a jövő miatt

A Népszava szerdán azt írta, hogy az EMMI által az iskoláknak küldött levél alapján, „bárki, aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek, még akkor sem, ha egy közvetlen családtagja betegszik meg, és így a karanténkötelezettség sem vonatkozik rá”. 

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) erősen aggódik az oktatás jövője miatt. „Már van múltbéli tapasztalatuk az elmúlt két tanévre vonatkozóan, és semmi változást nem látunk azon túl, hogy bekínálták az oltás lehetőségét a 12 év feletti diákok számára. De mert ez nem jelent védelmet, csak azt, hogy a tünetek nem lesznek olyan erősek, illetve azt sem jelenti, hogy a gyerekek nem viszik tovább a fertőzést egy közösségen, ezért azt gondoljuk, hogy ez a kijelentés, amit a miniszter tett, elfogadhatatlan a PSZ számára”.

A szakszervezet egyértelműen zsarolásnak tekinti a levelet. „Nem lehetett látni a nyáron, hogy a gyerekek, a tanulók oltására vonatkozóan a kormány komoly kampányt folytatott volna. Rábízta a szülőkre a döntést, de azt gondolom, a zsarolás szaga mégiscsak ott van a történetben, amikor azt mondja, hogy bármi történik is, felső tagozatban nem fogja bezárni az intézményt, ha a Covid bekerül oda” – mondta laptársunknak, a 168.hu-nak Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

 

„Gyászoltunk már eleget”

A PSZ továbbra is azt vallja, amit végig eddig is vallott: ha egy intézményben, egy osztályban megjelenik a koronavírus-fertőzés, azt a közösséget abban a percben el kell szigetelni, kontaktszemélyként kell kezelni a jelenlévőket, és addig, amíg a fertőzésveszély el nem múlik, nem szabad őket visszaengedni a nagy közösségbe. És ez mindenkinek az érdeke, mert nemcsak az egészségről van szó, hanem az élet védelméről.

„Gyászoltunk már eleget, mert több, mint száz oktatásban dolgozót veszítettünk el az elmúlt egy évben, és ebből most már elég!” – tette hozzá Szabó Zsuzsa. Ezzel az intézkedéssel a védekezés legfontosabb eszköze esik ki, de a megelőzés még ennél is fontosabb. Egy iskoláról mindenkinek van személyes tapasztalata: rengeteg diák órákon keresztül közös légtérben van, a tantermekben 30 főnyi gyereksereg van összezárva egy pedagógussal olyan körülmények között, ahol a fertőzés megelőzéséhez szükséges másfél-két méteres távolságot sem lehet tartani. A gyerekeknél nem kötelező a maszkhasználat, ebből következik, hogy ha egy tanuló behozza otthonról a fertőzést, akkor a „népsűrűség” miatt pillanatokon belül egy gócponttá alakulhat egy osztály.

„Ki lehet mondani azt, hogy ebben a korosztályban már az oltás biztosított, de nem véd meg a fertőzéstől, és attól sem, hogy az a gyerek, aki be van oltva, ne adja tovább ezt a fajta fertőzést. Ha lefordítjuk a napi gyakorlatra: bemennek a gyerekek reggel, az otthonról hozott mindenféle fertőzést beviszik, elkerülhetetlen, hogy ne érintkezzenek, majd este hazamennek, és esetleg egy másik településről megérkezik egy rokon, vagy egy nagymama, akkor vagy a nagyi viszi tovább egy másik városba a fertőzést, vagy a gyerek hozza a nagyitól, és másnap megint bemegy az iskolába, és így tovább. A környező országokban nagyon jó példát látunk arra, hogy a diákokat és az oktatás valamennyi dolgozóját folyamatosan tesztelik, és ha egyetlen egy fertőzöttet találnak, rögtön kiemelik, és a közösséget is elszigetelik. Ez lenne az egyetlen megoldás. Azt látom, hogy mindent az oltásra hivatkozva mellőznek, és ez egy óriási felelőtlenség” – tette hozzá Szabó Zsuzsa.

 

„Legyenek bátrak!”

Szabó Zsuzsa felhívta a szülők figyelmét arra, hogy rájuk testálták a döntést, miközben mély ismeretekkel nem rendelkezünk, hogy a gyerekek bizonyos életkorban hogyan reagálnak az oltásra. Érthető a szülők aggodalma is, senki nincs könnyű helyzetben, mert csak arra a tapasztalatra hagyatkozhatnak, hogy akik már be vannak oltva, miképp reagáltak erre az oltásra. Hosszútávú rálátása a következményekre senkinek nincs. Tehát ha egy osztályban van néhány gyerek, akit a szülő nem oltatott be, akkor igenis tudomásul kell venni, hogy az az ő döntése, de nem lehet veszélyeztetni senkit azért, mert a kormány így rendelkezett, ahogy ezt most kiküldte az iskoláknak.

A szakszervezet egyet tehet: a területi vezetőiken keresztül felhívják a figyelmet arra, hogy itt az igazgatónak a döntési jogát kell megvizsgálni. Az iskolaigazgatóknak jelenleg nincs lehetőségük meghozni azt a döntést, hogy bezárják az iskolát azért, mert fertőzött van az épületen belül. A PSZ az egész járvány alatt vitatkozott ezzel, és folyamatosan mondták, hogy ez nem helyes, a döntést minél alacsonyabb szintre kell hozni, ahol a fertőzés van. Volt számtalan olyan eset, hogy otthon mindenki fertőzött volt, és a gyerek mégis bement az iskolába.

„Ilyenkor az igazgatónak igenis legyen joga erre döntést hozni! Ebben az esetben is azt fogjuk kérni az igazgatóktól, hogy legyenek bátrak, hozzák meg a döntéseiket, akár a rendelkezésre álló iskolai szünetek felhasználásával is”.

 

Bánhidi Emese / 168.hu

Legnépszerűbb cikkeink