Magyarország
Hivatalosan is bejelentette az Emmi: szeptember 1-jén hagyományosan indul az iskola
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet.
A koronavírus-járvány magyarországi alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet, és szükség esetén további intézkedésekről dönt. Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyereket ne engedjenek a szülők közösségbe
– hangsúlyozták, hozzátéve: „felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése”.
Mindemellett a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az Emmi, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák – áll a közleményben.
A kormány emellett felkészül a járvány esetleges második hullámára, és ehhez a nemzeti konzultáció keretében augusztus 31-ig várja a magyar emberek véleményét arról, hogy támogatják-e azt, hogy járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és tanárok számára ingyenes legyen az internet – írták.
- A 2020/2021-es tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember elseje, kedd, utolsó tanítási napja pedig 2021. június 15.
- Az első félév 2021. január 22-ig tart.
- Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 22., csütörtök. A szünet utáni első tanítási nap november 2., hétfő.
- A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 18., péntek. A szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4., hétfő.
- A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31., szerda. A szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7., szerda.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években