Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Szobrot kapott Csukás István Balatonszárszón

Létrehozva:

Balatonszárszó volt Csukás István második otthona, a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után most szoborral tiszteleg az író előtt. 

Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével – mondta beszédében Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára.

Emlékeztetett arra, hogy Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt. „Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte” – mondta.

A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink