Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Trump váltotta le a manhattani főügyészt, aki nem akart lemondani

Pion István

Létrehozva:

Berman főügyész és hivatala az amerikai elnök több szövetségese ellen is eljárást indított.

William Barr amerikai igazságügyi miniszter szombaton bejelentette, hogy kérésére Donald Trump amerikai elnök felmentette posztjáról Geoffrey Berman Dél-New York-i ügyészt, aki előző nap Barr ilyen értelmű bejelentése ellenére közölte, hogy nem hajlandó lemondani – írja az MTI.

Barr levélben értesítette Bermant a döntésről, amelyben azt írja: meglepte, hogy az ügyész nem hajlandó lemondani, ami miatt “meglehetősen csalódott”. Az igazságügyi miniszter szerint Berman közbotrányt csinált a közszolgálatból.

“Arra kértem az elnököt, hogy a mai nappal mentse fel Önt hivatalából, és ő ezt meg is tette” – írja levelében Barr. Tájékoztatta az ügyészt egyúttal, hogy eddigi helyettese, Audrey Strauss veszi át a feladatait, amíg végleges utódát kinevezik.

William Barr péntek este közleményben tudatta, hogy Berman távozik posztjáról, amire reagálva az ügyész bejelentette, hogy erről a miniszter közleményéből értesült, és esze ágában sincs lemondani.

Berman és irodája képviselte a vádat Michael Cohen, Trump korábbi személyes ügyvédje ellen, akit el is ítéltek. Emellett Berman vizsgálódott abban az ügyben is, hogy Trump jelenlegi ügyvédje, Rudy Giuliani jogszerűen járt-e el, amikor adatokat gyűjtött Ukrajnában Trump politikai ellenfeleiről. Giuliani két korábbi üzlettársa ellen is eljárást indított.

Berman korábban Trump átadás-átvételt irányító csapatának tagja volt, miután a leendő elnök megnyerte a választást. 2018-ban került a Dél-New York-i körzeti ügyészség élére, azt követően, hogy Trump az elődjét is leváltotta.

Legnépszerűbb cikkeink