Nagyvilág
Koronavírusos lett Novak Djokovic
Pozitív lett a világelső férfi teniszező koronavírustesztje azután, hogy a szerb teniszező részt vett az által életre hívott, meghívásos Adria Tour zadari versenyén.
A 33 éves sztárjátékos keddi közleménye szerint a felesége is fertőzött, gyerekeik teszteredménye azonban negatív lett. A megjelentek szerint mindkét érintett tünetmentes.
„Amint hazaértünk Belgrádba, egyből tesztet csináltattunk – áll Djokovic közleményében. – Az elmúlt hónap tettei mögött tiszta szív és őszinte szándék volt, a tornáinkkal ismét össze akartuk hozni a régió embereit.”
A szerb teniszező hozzátette, a balkáni játékosokat szerették volna segíteni abban, hogy ismét mérkőzéskörülményeket éljenek át, illetve anyagilag támogassák a rászorulókat.
„Akkor kezdtük el szervezni a tornákat, amikor a vírus gyengült, mert abban bíztunk, a körülmények már megfelelőek a rendezéshez. Sajnos azonban a kórokozó még mindig jelen van, ez pedig rávilágított arra, még mindig tanulnunk kell, hogyan tudunk együtt élni vele” – folytatta a világelső, aki sajnálatát fejezte ki mindenkinek, aki megfertőződött.
„Remélem, senki egészségi állapotát nem fogja ez befolyásolni, mindenki meggyógyul” – fogalmazott a szerb játékos, aki kéthetes karanténba vonul és ötnaponta ismét tesztelteti magát.
Korábban az Adria Tour zadari tornáján résztvevők közül a bolgár Grigor Dimitrov, valamint a horvát Borna Coric és a szerb Viktor Troicki is elkapta a vírust, de Djokovic és Dimitrov edzője, Marko Paniki és Christian Groh is pozitív mintát szolgáltatott. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt