Archív cikkek
A magyarok többsége igazságtalannak tartja a trianoni békeszerződést
85 százalék szerint ez volt Magyarország legnagyobb tragédiája, de nem nagyon tudjuk, hány magyar él most a környékünkön.
A túlnyomó többség szerint igazságtalan és túlzó a trianoni békeszerződés – ezt állapította meg az az országos telefonos közvélemény-kutatás, amelynek egyik szervezője az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport volt.
A felmérés tanúsága szerint a magyarok kifejezetten érdeklődnek a történelmi kérdések iránt: a megkérdezettek 78 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább vagy nagyon érdekli a történelem. A trianoni békeszerződés körüli történelmi eseményekre négyből három megkérdezett kíváncsi, így ez az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó időszak.
Az MTA honlapjának összefoglalója szerint
Gyakorlatilag nincs olyan magyar, aki ne úgy gondolná, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben (94%).
A túlnyomó többség ugyancsak azt gondolja, hogy a békeszerződés volt Magyarország legnagyobb tragédiája (85%), ahogy körülbelül ugyanilyen mértékben (84%) értenek egyet azzal a kijelentéssel is, hogy „Magyar az, akinek fáj Trianon”.
A határon túli magyarok létszámát viszont csak kevesen találták el: minden második megkérdezett még csak tippelni sem tudott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország területe 329 ezer négyzetkilométerről (Horvátországot nem számítva 282 ezer négyzetkilométerről) 93 ezer négyzetkilométerre, lakosságának száma pedig 20,8, illetve 18,2 millióról 7,9 millióra csökkent. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió főből 3,3 millió, vagyis 30,2% volt magyar.
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány