Archív cikkek
Szijjártó minisztériuma kiadott egy közleményt olyan mondatokkal, amikről nem is beszéltek tárgyalópartnerével
Az izraeli külügyminiszter szerint a beszélgetésükben szó sem volt azokról, amiket a magyar külügy közleményben kiadott. Később javították a magyar külügyi közleményt.
Telefonon beszélt egymással Szíjjártó Péter és Gabriel Askenazi, Izrael új külügyminisztere. Erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya egy közleményt is kiadott az MTI-n keresztül – írj az Index. A nyilatkozatban azt írták, hogy a magyar külügyminiszter biztosította a másik országot, hogy „továbbra is számíthat Magyarország korrekt és kiegyensúlyozott álláspontjára”.
A közleményben azt írják:
„egyetértettek abban, hogy a nemzetközi politikai életben a képmutatás, az elfogultság és a politikai korrektség miatt érik támadások a patrióta, nemzeti alapon álló és a nemzeti érdekeket érvényesítő kormányzatokat.”
Hozzátették, hogy garantált a két ország stratégiai együttműködésének további fejlesztése, ugyanis mindkét országnak ilyen kormánya van.
„Magyarország és Izrael hasonló álláspontot képvisel az identitás megőrzésének, a szuverenitás és a biztonság fontosságának kérdésében, valamint az illegális migráció elleni fellépés szükségességéről is”
– olvasható a közleményben.
Az izraeli külügyminiszter azonnal reagált erre a bejelentésre, és magyarázatot kért, ugyanis állításuk szerint ezt egyáltalán nem is említették a beszélgetésükben. Hozzátették, hogy nagyra értékelik Magyarország Izrael mellett kiállását az EU-ban és más nemzetközi fórumokon, de sem a szuverenitás, sem a nemzeti identitás, sem a bevándorlás nem volt témája a beszélgetésnek.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint fordítási hiba történhetett a közleményben, majd később kijavították az MTI-n megjelent szöveget, ami szerint a szuverenitásról, a biztonságról és az illegális bevándorlásról szóló részt „kizárólag a magyar félnek kell tulajdonítani”.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban