Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Kigyulladt Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó albérlete, maga oltotta el a tüzet

Létrehozva:

Az egykori olimpikon és felesége lakásában egy vezeték gyulladt ki.

Bárdosi Sándor felesége egyedül tartózkodott otthon az olimpikonnal közös albérletben, amikor kigyulladt egy vezeték a konyhában. Ildikó éppen Bárdosival beszélt telefonon, aki azonnal hazafelé vette az irányt. Ildikó, az egykori birkózó felesége közben lekapcsolta a biztosítékot, ezzel áramtalanította a lakást.

Bárdosi pár perc alatt hazaért, és poroltóval oltotta el a lángoló tüzet, aztán a tűzoltók is megérkeztek.

Rengeteg esemény történt velünk a héten, ebből az egyiket napokba telt megemészteni. Borzalmas volt. Az albérletben amiben még kb. 2 hetet lakunk kigyulladt egy vezeték a konyhában. Sosem láttam ilyet ezelőtt. Szó szerint lángolt a kábel, és a fal. Sanyi nem volt itthon, épp tartott hazafelé. Vártam, hogy beessen az ajtón és indulhassak edzést tartani. Nálunk volt a barátnőm, és a nagynéném is. Beszélgetésünk közben vettem észre, hogy sűrű fekete füst ömlik ki a konyhapult alól. Megijedtem, ezért gyorsan kikapcsoltam, az egyébként működésben lévő gépet. Pár másodpercre rá le is csapódott a biztosító relé a lakásban. Mind. Áramtalanodott az egész lakás. Ekkor még több füst tört elő a mosogatógép teteje és a pult közül. Itt már tudtam, hogy baj van. A gyerekeket azonnal vittem ki a lakásból. A nagynéném elhúzta a gépet. Ekkor sújtott le minket a helyzet. Felcsaptak a lángok. Sanyinak kiabáltam a telefonba, hogy tűz van, és már tettem is le, hogy a gyerekekkel tudjak foglalkozni (közben Kuszi cicát is gyorsan bedobtam a szállító dobozába, és oda vittem a gyerekekhez) Próbáltunk az emeleten segítséget kérni, mert nem volt sehol poroltó, és mivel elektromos a tűz, azt vízzel nem szabad oltani, mert életveszélyes! Hívtuk a tűzoltókat, de közben próbáltuk megoldani a problémát, mert ilyen esetben jelentős lehet az anyagi kár. Tudtátok, hogy egy lakásban a tűz kialakulásától egy szoba lángba borulásáig 5 perc is elegendő? Hálisten Sanyi perceken belül hazaért. Volt az autójában poroltó, így sikerült eloltania a tüzet. Ő a mi hősünk❤️ Mindig határozott, nem esik pánikba, kezeli a helyzetet! A tűzoltók kiérkezésekor kivizsgáltak mindent. Ellenőrizték, hogy biztos nincs e már tűz. Megtörtént a papírmunka, kicsit megnyugodtunk. Hívtunk villanyszerelőt is, mert addig nem szabad visszakapcsolni az áramot. A gyerekeket elvitték a rokonok, hogy megnyugodhassanak. Én csak ültem, pilláztam, és belegondoltam mekkora baj lehetett volna, ha épp alvás közben gyullad ki, vagy ha elmegyünk itthonról. Bár otthoni tűzesetekre nem nagyon lehet felkészülni, mégis érdemes tisztában lenni néhány alapvető szabállyal.. Folyt. kommentben👇🏼👇🏼

423 Likes, 19 Comments – Ildikó Bárdosi (@bardosiildi) on Instagram: „Rengeteg esemény történt velünk a héten, ebből az egyiket napokba telt megemészteni. Borzalmas…”

Legnépszerűbb cikkeink