Archív cikkek
Sportra van pénz: 3,7 milliárdot költött csütörtökön erre a kormány
A csütörtök este megjelent Magyar Közlönyben három kormányhatározattal közel 3,7 milliárd forintot költött el a kormány különböző sporttámogatásokra.
Pikó András, józsefvárosi polgármester a Pesti Hírlap Élő adásában korábban azt mondta: Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, elveszthette lobbierejét, hisz Józsefvárostól és Ferencvárostól – e kerületek parlamenti képviselője Kocsis – a kormány a járvány elleni védekezés miatt összesen 2,1 milliárd forintnyi fejlesztési forrást vont el. A jelek szerint Pikó tévedett: nincs gond Kocsis lobbierejével, hisz a veszélyhelyzet alatt is sikerült 1,68 milliárd forint pluszforráshoz segítenie az általa elnökölt Magyar Kézilabda Szövetséget.
Az összegből 1,38 milliárdot a „Magyar Kézilabda Szövetség szakmai feladatainak támogatására” adta a kormány, míg 300 milliót „sportakadémiák támogatására”.
Szintén jelentős pluszpénzhez jutott a Nemzeti Atlétikai Központ építése: 2 milliárddal emeli a Központ megépítéséhez szükséges „egyes árvízvédelmi és távközlésikábelhálózat-kiváltási beruházási részfeladatok” költségét – így nem 5,7, hanem 7,7 milliárd jut erre a célra.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban