Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Budapestre kell szállítani a súlyos beteg fertőzötteket

Zsigmond Viktória

Létrehozva:

Fotó : Árvai Károly / MTI / kormany.hu

A Dél-pesti Centrum Kórház lesz a központ, amíg van kapacitásuk ellátni a betegeket.

Pénteken délután adták ki a rendelkezést, amely szerint minden súlyos koronavírus-fertőzött beteget a Dél-pesti Centrumkórházba kell szállítani, míg a középsúlyosokat az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet látja el. A 444.hu szerint egyébként azért pénteken délután adják ki ezeket a rendelkezéseket, hogy az ott dolgozók hétvégén már ne tudjanak rá reagálni.

„A gyanús és igazolt, fent említett rizikócsoportba tartozó új, illetve szállítható állapotú kezelt betegeket – telefonon történt előzetes egyeztetést követően – a szabad kapacitások mértékéig a Dél-pesti Centrumkórház- Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe, vagy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe kell szállítani” – írja a rendelet.

A lap szerint ez azonban nagyon nincs rendjén, ugyanis a beteg mozgatása akár egy CT vizsgálat miatt is kockázatos. Hozzáteszik, hogy a súlyos betegeket csak indokolt esetben lehet mozgatni. Ilyen például, ha az adott intézményben nem áll rendelkezésre valamilyen diagnosztikai vagy terápiás lehetőség.

Legnépszerűbb cikkeink