Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Ausztrália is kivizsgálná: mi is történt pontosan Vuhanban?

Létrehozva:

Független és átlátható vizsgálatot sürgetett az ausztrál külügyminiszter vasárnap Kínának az új típusú koronavírus-járványra adott lépéseivel kapcsolatban, bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is.

Marise Payne elmondta: Canberra elsősorban arról szeretne hiteles információkat, hogyan kezelte Peking a vírust a közép-kínai Vuhanban, ahol a kór először jelent meg decemberben.
„Ismernünk kell a vírus eredetével kapcsolatos részleteket, és ezeket csak egy független, átlátható vizsgálat tudja kideríteni” – szögezte le Payne, aki hozzátette azt is, nem gondolja, hogy egy ilyen vizsgálatot a WHO-nak kellene vezetnie. „Az olyan lenne, mintha (a szervezet) egy személyben lenne vadász és vadőr” – tette hozzá.

Az ausztrál kormány osztja Donald Trump amerikai elnök kétségeit a WHO-nak a járványra adott válaszával kapcsolatban.

Greg Hunt ausztrál egészségügyi miniszter eközben emlékeztetett arra, hogy Ausztráliának azért sikerült végül ellenőrzése alá vonni a járványt, mert – a WHO ajánlása ellenére – február 1-én lezárta a határait a Kínából érkezők előtt. Hunt hozzátette, hogy ezért a lépésért egyebek közt a WHO is bírálta Canberrát.

Ausztráliában jelenleg 6600 regisztrált koronavírus-fertőzött van, a Covid-19 betegségbe pedig 70-en haltak bele

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken elmondta: Kínának és a WHO-nak megvoltak az adatai a járványról, ám ezeket nem hozta a nemzetközi közösség tudomására. Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban, majd innen terjedt át Kína más térségeire és a világ többi részére.

Legnépszerűbb cikkeink