Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Baltával ölt meg két embert Nagykőrösön, majd felgyújtotta a házat

Zsigmond Viktória

Létrehozva:

Pénz miatt ölt meg két embert egy román állampolgárságú fiatal, majd – valószínűleg a nyomok eltüntetése miatt – felgyújtotta a házat.

Öt nap alatt elfogták a rendőrök azt a 18 éves férfit, aki április elsején megölt két embert Nagykőrösön. A hét általánost végzett V. Csaba alkalmi munkából él. Áldozatai kapuja előtt letette biciklijét, cigarettát kért, majd felajánlotta, hogy segít fát aprítani. Munka közben beszédbe elegyedett a mellette álló 17 éves fiatallal, aki elmondta, hogy apjával együtt tele vannak pénzzel. V. Csaba erre baltával fejbe vágta, elvette a mobilját, majd bement a házba, ahol a fiú 51 éves édesapjával is ugyanezt tette. Átkutatta a férfi táskáját, de pénzt nem talált.

A kettős ölést a férfi beismerte, de a gyújtogatást nem. Több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.

Legnépszerűbb cikkeink