Archív cikkek
10 évre titkosítaná a kormány a szuperberuházásának dokumentumait
A Budapest-Belgrád vasútvonal előkészítő anyagairól és szerződéseiről, valamint Mészáros Lőrincről van szó.
10 évre meg kell tagadni a Budapest–Belgrád vasútvonal szerződései, előkészítő anyagai megismerése iránti igényt, szerepel abban a törvényjavaslatban, amit a kormány nyújtott be a parlamentnek. Ugyanakkor erről az igényről mégiscsak dönthetne a külügyminiszer, áll a szövegben, amit a hvg.hu szemlézett. A beruházás magyarországi szakaszának megvalósítása kiemelt állami feladatnak minősül, ezért kell meghozni ezeket a döntéseket.
Az egy helyett dupla vasútvonal megépítését a kormány gazdasági okokból látja szükségesnek, délről így tudnak hozzánk érkezni kínai áruk. A beruházás megtérülése vita tárgya, a költségvetése 750 milliárd forint, ennek 85 százaléka kínai hitel. A magyarországi szakasz tervezését és kivitelezését a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt. nyerte el. A kormány nyilván megszavazza majd a javaslatot, így az 590 milliárd forintos üzlet dokumentumait egy évtizeden át nem ismerhetjük meg.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban