Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Sport zárt kapuk mögött

Létrehozva:

Fotó: Peter Steffen / AFP

Nézők nélkül tartják meg a ma esti Valencia–Atalanta és Barcelona-Napoli BL nyolcaddöntő-visszavágókat, elmaradhat a férfi hoki-vb is.

A bergamóiak vírust remélhetőleg nem, az odavágó 4–1-es végeredményét viszont magukkal viszik Spanyolországba, ahol nehéz dolga lesz a házigazdának, főleg úgy, hogy több alapembere is sérüléssel küzd, ráadásul zárt kapuk mellett rendezik a visszavágót. A másik meccsen Gulácsi Péterék egyelőre még közönség előtt, akár már ma este kiejthetik a tavalyi döntős Tottenham Hotspurt. Az angolok 1–0-s hátrányból várják az RB Leipzig elleni visszavágót, melyen José Mourinho csapatának alaposan össze kell szednie magát, ha a lipcseiek otthonában szeretné kiharcolni a továbbjutást. Julian Nagelsmann ugyanis a hazai pálya előnye mellett nemcsak remek kapusában, hanem a mezőnyjátékosok kiváló kontráiban is bízhat.

Az UEFA közben várhatóan ma dönt arról, hogy megtartják, elhalasztják vagy zárt kapussá teszik-e az európai szövetség hatásköre alá tartozó válogatott mérkőzéseket. Ez érintheti a március 26-i, szófiai Bulgária–Magyarország Nemzetek Ligája-playoff találkozót is, amelyről annyi már most biztos, hogy a rendezők nem engednek be nézőket, ha az eredeti időpontban lesz a meccs. A szerdai PSG–Dortmund BL-visszavágót biztosan nézők nélkül játsszák le Párizsban, ugyanakkor bejelentették, hogy április 15-ig valamennyi sportrendezvényt zárt kapuk mögött tartják meg. A helyzet Olaszországban még ennél is súlyosabb, hiszen a karanténba került államban egyetlenegy sporteseményt sem rendeznek meg – a mostani kormányhatározat alapján április 3-ig.

A foci mellett más sportágakat is érint a járvány. 2021-re halasztották a női divízió I-es jégkorong világbajnokságot, de a férfi divízió I/A vb is veszélybe került, mert Szlovéniában nem szeretnének 500 fő fölötti rendezvényeket tartani. Elmaradt a március 8-a és 15-e közöttre tervezett női vízilabda olimpiai selejtezőtorna, felfüggesztették a tokiói kvalifikációs cselgáncs vk-sorozatot, valamint nem rendezik meg a női kosárlabda Euroliga két negyeddöntőjét. Az utolsó pillanatban fújták le az idei első ezres tenisztornát Indian Wellsben a férfiak és a nők számára is, akárcsak a japán fővárosban az asztaliteniszezők versenyét. Az F1-ben több tévétársaság (M4, német RTL) úgy döntött, hogy az első négy futamra nem küldenek saját stábot.

Legnépszerűbb cikkeink