A nép igazságérzete

Év elején – szokásossá váló, évenkénti egyetlen nemzetközi sajtótájékoztatóján – a miniszterelnök a gyöngyöspatai romák helyzetéről is megosztotta gondolatait az önkényesen válogatott sajtóorgánumok teljesítménycsodáló képviselőivel. Az ügyet egy alákérdezésre ecsetelte spontán, majd kérdés nélkül szóba hozta az úgynevezett börtönbiznisz témáját is – mondván, hogy az ugyancsak irritálhatja az igazságszerető közvéleményt.

E két súlyos probléma tehát ezzel a sajtótájékoztatóval került a közvélemény figyelmének középpontjába, és a következő hetekben a kormánykiszolgáló kvázi-sajtó, valamint az állampárti propaganda egész gépezete hatásosan gondoskodott arról, hogy ott is maradjon. Aki nem hallott ezen ügyekről korábban, most garantáltan értesült róluk, ha akarta, ha nem. És hogy milyen véleményt alakítson ki e kérdésekről – ha már hallott róluk –, azt szintén elintézte a közgondolkodási hivatal. Egyen-véleményt kellett gyártani, és a terméket a közpénzből hatalmasra duzzasztott masinéria kellő alakban, rendelésre leszállította.

De ez nem volt elég. Az egyen-véleménynek ki is kellett fejeződnie. Évnyitó sajtótájékoztatóján a miniszterelnök ezért „nemzeti konzultációt” jelentett be, mely e két ügyet is felöleli. Most úgy látszik, nem ússzuk meg: jönnek a kérdőívek, járnak a meggyőzőemberek, beszélnek a megmondó-fejek, értékelnek az egyen-politikusok és hajtogatják egyen-mondataikat a kontraszelektált állami politológusok. Lesz plakát, lesz médiareklám, lesz szellemi úthenger a köz- és magántereken.

Ám miért kellene azt gondolnunk, hogy a kérdőívek válaszaiban a nép hangja szólal meg? Mit kell a nép természetes igazságérzetéről tartanunk, ha a hivatkozott közérzet kialakítása a köznek sok pénzébe, sok idejébe és a nyakába zúdított kampányhazugságok elviselésébe kerül?

Valójában a nép igazságérzete általában gerjesztett igazságérzet, amelyet nem a társadalom, hanem választott elitje alakít ki. Utóbbi azért dolgozza meg vele a nemzetet, hogy hivatkozhasson rá – uralma megtartása érdekében. A módszer túl régi ahhoz, hogy csodálkozhassunk rajta. De azért jobban járunk, ha csodálkozunk.