Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Horror- börtönben élnek magyarok Dominikán

Létrehozva:

Mocskos matracok, agresszív cellatársak, lehúzás ‒ két magyar hetek óta szörnyű körülmények között él egy dominikai börtönben.

T. Tamást és O. Gábort december végén azzal gyanúsították meg Dominikán, hogy megerőszakoltak egy 65 éves amerikai nőt, aki épp nászútján volt a közép-amerikai országban.

Heti harmincezer forintba került január elejéig családjaiknak, hogy a két férfi enni-inni tudjon, bérelt matracokon aludhasson és telefonálhasson.

A gyanúsítottak november 20-a óta fogságban vannak, de még meg sem hallgatták az ő verziójukat arról, mi is történt, mert nem tudtak tolmácsot biztosítani, tudta meg a Pesti Hírlap T. Tamás apjától.

A börtönben már kapnak ellátást, igaz, naponta egy tál rizst, amit gyakran ellopnak tőlük a rabtársaik, hogy eladják másoknak. Egy hatfős cellában helyezték el őket, az első naptól a földön alszanak. A bérelt matracok olyan piszkosak voltak, hogy bőrbetegséget okoztak.

A család lehúzása a cél?

Dávidtól úgy tudjuk: a férfi tényleg együtt töltött az amerikai nővel némi időt, de erőszakról szó sem volt. A vádat a szálloda videokameráinak felvétele sem támasztja alá – állítja az apa, mivel fia új ügyvédje megnézhette a felvételt, amin látszik, hogy a férfi együtt sétált a nővel.

A család azért cserélt ügyvédet, mert megelégelte, hogy a helyi magyarok által szerzett előző jogi képviselő mindenre pénzt kért, de semmit nem tudott elintézni. Tamás letartóztatása után például azt ígérte, hogy a férfi nyolc- ezer dollárért gyorsan kikerülhet a fogdáról – a család fizetett, de semmi nem történt. Dominikán ismert pénzszerzési módszer, hogy külföldi állampolgárokat bűncselekmény elkövetésének gyanújával előzetes letartóztatásba helyeznek, és onnan csak jelentősebb összegek kifizetése után szabadulhatnak – állítja az apa.

Figyelmeztetés a turistáknak

A rossz börtönkörülményeket sajtóbeszámolók, a korrupciót és a rendőrségi brutalitást az Amnesty International jelentései is megerősítik. A rendőrségi fogdán a két magyar találkozott olyan kanadai, spanyol, olasz és francia állampolgárokkal, akik több tíz-ezer dollárt fizettek már a szabadulásukért. Az apa szerint fel kellene hívni a turisták figyelmét arra, hogy legyenek nagyon óvatosak, mit tesznek, különben lehet, hogy nem jönnek egyhamar haza.

Legnépszerűbb cikkeink