Connect with us

Fontos hírek

Írókat nem kineveznek

Létrehozva:

A januárban hetvenedik születésnapját ünneplő íróval tekintünk vissza és előre, szó esik magasirodalomról és perifériáról, pénzről, sikerről.

Regényíróként ismerik, január végén mégis egy verseskötettel jelentkezik, Hetvenkedő címmel. Miért fordult a költészet felé?

– Szerintem, aki kamaszkorában nem írt verset, az nem is volt kamasz. Én vagyok a kivétel, mert tizennégy évesen bekerültem egy zenekarba, ahol dalszövegeket írtam, ami elsöpörte a költészetet. Ez majdnem ötvenöt éve volt, de kb. húsz évvel ezelőtt olvastam egy-két limericket Várady Szabolcstól, aki ennek a műfajnak a hazai prófétája. (A limerick kötött formájú nonszensz vers – SB.) Aztán, mivel sokat várok kávéházakban újságírókra, unalmamban én is írtam néhányat. Idén két új kötetem lesz, ez az egyik. Szabó T. Anna költő bátorított, hogy adjak ki belőlük válogatást, és az előszót is ő írta.

Mintha az egész munkásságát a periférián kezelné a szűk szakma, mondjuk úgy: a magasirodalmi közeg.

– Fiatal íróként a legsikeresebbek közé tartoztam. Aztán a szocializmus vége felé három évre elmentem Amerikába, nem is terveztem hazatérni, noha tudtam, hogy akkor nem vagyok többé magyar író. Viszont mindenki engem irigyelt. Szerencsés voltam: Fulbright-ösztöndíjasból egyetemi tanár lettem, játszották a színdarabjaimat, újságokba írtam. Egy valami nem sikerült: könyvet kiadni. Így végül hazajöttem. Mivel épp nem volt olyan hazai kiadó, amely kortársakat ad ki, megalapítottam az Ab Ovót. Azt hittem, hogy ez segítség a szakma legjobbjainak, de ekkor támadt fel a Magvető, és sokan inkább azt választották. Ezzel nem volt bajom, de amikor engem az Ab Ovo kezdett kiadni, úgy tekintettek a könyveimre, mint magánkiadásokra. Ezt tetéztem azzal, hogy tévéműsort is készítettem, és ugye a tévé, az kommersz. Volt időm ezt megemészteni. A jelentős külföldi sikereim kárpótoltak, és mégsem adhat az Isten mindent egy helyre.

Mi helyzet a közélettel, ahhoz hogyan viszonyuljon a művész? Látjuk, hogy a politika egyre inkább beleszól a művészetbe.

– Magyarországon minden jelentős író, költő egyben politikai szereplő is volt, elég Petőfire gondolni. Az első nemzedék, amelyik már nem foglalkozott a közélettel – bár kellett volna neki – a Nyugat volt. Ez világszerte így van, nem hiszem, hogy egy író politikai vagy gazdasági szakértelem nélkül érvényesen beleszólhat ezekbe.

Akkor sem, ha közvetlen környezete és megélhetése kerül veszélybe?

– Akkor a legkevésbé. Saját ügyében ne harcoljon az ember. Harcoljunk az ápolónőkért, a bányászokért, ne az írók megélhetéséért. Egyébként szerintem Magyarországon nincs több ötven érvényes írónál és költőnél. Nem az az író, aki könyvet ad ki, ezt az utókor dönti el. A mostani hatalom úgy érzi, lehet írókat, színészeket, zenészeket kinevezni. De nem lehet. Hiába töltik tele az irodalomkönyveket olyan szerzőkkel, akiket ők választanak ki: a fiatalok átlapozzák. Ugyanakkor vannak írók, akiket nem lehet átlapozni. Hiába támadták Esterházy Pétert, hogy mégsem olyan nagy író: fölösleges erőfeszítés.

Ha már szóba került Esterházy: mintha akkora űrt hagyott volna a kortárs irodalomban és közéleti publicisztikában, amit képtelenség betölteni.

– Így igaz. Toronymagasan Esterházy írta a magyar irodalomban a legjobb mondatokat. És ő volt az, aki, ha rasszizmust észlelt, fölemelte a szavát. Nagyon hatékony szószólója volt a normális nézeteknek, hiszen mégiscsak grófi család leszármazottja. Nincs, aki betöltené a helyét, mert nincs még egy író, akinek a famíliája azonos a magyar történelemmel. Ez az aranyfedezet kell ahhoz, hogy valaki ilyen jól tudja képviselni az igazságot.

Mondják, hogy fellépéseinek keményen megkéri az árát, és ezt nem is titkolja. Ezzel arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a művészet sincs ingyen?

– Nem, ez a neveltetésem. Déry Tibor mondta nekem, hogyha az ember ír valamit, nem szabad szégyenlősködni, meg kell kérni az árát. A nemzedékem nagyon félszegen beszél pénzügyekről. Pedig az kellene, hogy megéljünk az írásainkból. Rossz magyarországi szokás, hogy az egyik író főállásban szerkesztő, a másik műfordító, a harmadik tanár, szétdolgozzák magukat az írás helyett. Az az elvem, hogy ha elmegyek valahova, ott kérjenek pénzt a közönségtől. A közönség nem veszi komolyan azt, ami ingyen van.

Említette, hogy idén a Hetvenkedő lesz az egyik kötete, mi lesz a másik?

– Egy regény, Órákig a Dunában címmel. Arról a házról szól a Szent István parknál, ahol évekig fenntartottam egy lakást, hogy ott írjak. Ezt a házat tervezte és ott is lakott Hofstätter Béla, akit végül a nácik belelőttek a Dunába. Kiderült, hogy az ő otthonának egy részében dolgoztam, ezt égi jelnek tekintem. A történet egyik főszereplője az épület. Van a földszinten egy Dunapark Kávéház nevű hely, amit Dunának is hívnak, ahol órákig szoktak ücsörögni az emberek.

Svébis Bence

Legnépszerűbb cikkeink