Ezt Varga Judit igazságügy-miniszter jelentette be egy keddi parlamenti meghallgatáson.
Budapesten főleg figyelmeztettek, vidéken bírságoltak. 1,2 milliárdot szedett be a rendőrség.
A kormány régóta fontolgatja, hogy iskolarendőröket telepítsen az oktatási intézményekbe, csak éppen eddig nem sikerült ezeket a terveket megvalósítani. Kérdés, hogy most miként sikerül bevezetni, ugyanis...
A belügy- és a honvédelmi minisztert se érdekli különösebben, hogy miként kerülhetnek Magyarország területére olyan katonai eszközök, amelyek nem tőlük származnak.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint Pintér Sándor nyílt kérdéseket tett fel, és megértette a kamara kommunikációját. Kásler Miklósról ez nem volt elmondható. Kincses Gyula, a...
A humánerőforrás-miniszter elárulta: ő kérte fel a belügyminisztert az egészségügy átvilágítására.
A Háziorvosok Online Szervezetének vezetőjét, Békássy Szabolcsot fogadta múlt csütörtökön Pintér Sándor belügyminiszter.
Bár tárgyalt egymással a belügyminiszter és a kamara elnöke, de ez nem került szóba köztük. Kincses Gyula szerint ha van ilyen terv, azt a MOK el...
A Covid–19 járvány alatt nem voltak vezényelhetőek az alapellátó orvosok – ezzel indokolta az egészségügy rendbetételével legújabban megbízott kormánytag, Pintér Sándor belügyminiszter, hogy miért lenne üdvös...
A lap szerint nagyon meggyengült Kásler Miklós pozíciója a kormányon belül, Pintér Sándor kezébe kerülhet az egészségügy irányítása.