Archív cikkek
Kásler Miklós és Pintér Sándor kapcsolata régóta tart – és gyümölcsöző
A humánerőforrás-miniszter elárulta: ő kérte fel a belügyminisztert az egészségügy átvilágítására.
Az Emmi közösségi oldalán adott interjút Kásler Miklós, amit a 24.hu szemlézett. A miniszter elismerte: kivételesen van némi alapja azoknak a híreknek, amelyek szerint Pintér Sándor belügyminiszter világítja át az egészségügyet.
Kásler ezt azzal magyarázta, hogy nagyon régi és gyümülcsöző kettejük munkakapcsolata.
Olyannyira, hogy ő maga kérte a belügyminisztert, szervezési tapasztalatait bocsássa a rendelkezésükre abban a tevékenységükben, aminek az a célja, hogy áttekintsék a magyar egészségügy struktúráját, esetleges átalakításának a lehetőségeit.
„Minden több fikció”
– tette hozzá. A kórházi ágyak kiürítéséről pedig így beszélt: „A hippokratészi eskü egyik mondata az, hogy a beteg érdeke a legfőbb törvény. Ennek a szellemében mentek ki a miniszteri utasítások, aminek az alapgondolata az volt, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli, akár életveszély miatt, akár egészségkárosodás miatt. Nyilvánvalóan az, hogy százmillió orvos-beteg találkozót nem én bonyolítok le, hanem az orvosok. Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta, aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban saját hippokratészi esküjével.”
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban