Jól indult az év, árcsökkenés tapasztalható az újépítésű lakásoknál is.
„Karácsonynál sokkal komolyabb pasast érdemel Budapest, felháborító Tarlós István munkája után nézni a káoszt” – nyilatkozta Kubatov Gábor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alelnöke az...
Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke egy kampányvideóban beszélt arról, hogy a Fidesz és Orbán Viktor legyőzhető a júniusi választásokon.
A budapesti nyugdíj közel ötödével magasabb az országos átlagnál. A legkevesebbet a Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun vármegyében élő idősek kapják.
Dubajt megelőzve választották Budapestet a világ legjobb városai közé.
Közleményük szerint bővülnek az utazási lehetőségek, elsősorban a külső kerületekben élők számára.
Példátlannak nevezte a pénzügyminiszter a Világgazdaság online kiadásában szombaton megjelent interjújában, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig Karácsony Gergely...
A fővárosi panellakások árai négyzetméterenként 2023-ban átlagosan 3 százalékkal mérséklődtek, a 2022-ben tapasztalt 32 százalékos emelkedés után – közölte saját adatai alapján a Duna House.
A BKK péntek reggeltől – ritkította kifejezetten fontos és kihasznált járatait, összesen 43 db buszjáratát, 4 villamos és 6 trolibusz-járatát. Vitézy Dávid Faceook-posztban reagált a járatritkításra és felszólította...
Szerdán volt, ahol másodfokú riasztás volt érvényben ónos eső miatt. Ma (kora) reggelig már csak egy-egy helyen, Borsod megye északnyugati részén, illetve Nógrád megye fagyzugos völgyeiben...