A DK szeretné kideríteni, hogy ki indította el K. Endre kegyelmi kérelmét és ki érte el, hogy azt aláírja Novák Katalin és Varga Judit is.
Információink szerint rendkívüli zsinat dönthet Balog Zoltán sorsáról, amely érintheti a püspök által betöltött pozíciókat is.
Szerdán már emelkedett egyszer az üzemanyag literenkénti ára, holnaptól azonban még drágább lesz a benzin és a gázolaj.
Péntek este a budapesti Hősök terére várják azokat, akik hajlandók felemelni a hangjukat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd...
Döntését azzal indokolta, hogy nincs helye egy olyan egyházban, amit pedofilvédelmezők vezetnek.
L. Simon László példaértékűnek nevezte Novák Katalin felelősségvállalását azzal, hogy lemondott, a volt múzeumigazgató ugyanezt várja el Balog Zoltántól is.
Orbán Viktor valóban átalakítja a kormányt. Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését még nem erősítették meg, két helyettes államtitkár felmentése azonban már megjelent a Magyar Közlönyben.
Csűrös András lelkészhez csatlakozott egy másik lelkipásztor is, mindketten a bérkiegészítésüket ajánlották fel a bántalmazott gyermekek megsegítésére.
Komoly felzúdulást keltett Szeged lakói körében, amikor kiderült, hogy állami támogatással vágna ki hat hektár erdőt az Egyházmegye, hogy futballpályákat építsen.
A Pesti Srácokot vezető Huth Gergely után Bayer Zsolt, a Fidesz első számú publicistája is beleszállt Balog Zoltán református püspökbe.